A Változásokról szóló bejegyzésem folytatáshoz tartozik az alábbi csodálatos dal, amit én először pár hete hallottam egy karaoke esten és mintha nekem szólt volna...
Egy kicsit eltüntem.
Sok minden történt velem az éltem majd' minden területén. Sok változás, régiek átalakulása, új dolgok kezdete, feszültségek és remények, várakozások és szomorúságok - és amikkel márcsak az ilyen helyzetek járni szoktak.
Erről írok később majd, mert szeretném átadni, hogy Derűlátóként is meg lehet élni a változásokkal járó nehezebb időszakokat is.
Kicsit eltüntem, de azért, mert javában készülök az e hét végi Corvinus Díszkertes kiállításomra, ahol kint leszek egy Miniatűr kert standdal 2012. április 27-29. között a Corvinus Egyetemen már hagyományos dísznövény kiállítás és -vásáron, ami idén Corvinus Díszkert 2012 névre hallgat.
A rendezvény minen nap 9-19 óra között látogatható.
A Miniatűr kert standom a tó és a "K" épület (főépület) közötti területen lesz.
Kicsit megkésve írok erről a emlékezetes január 28-i, hideg szombat esti programomról, melyet a hozzám hasonlóan "lökött" barátnőimmel együtt találtunk ki és vittünk véghez:
pizsamában átvonultunk a Margit hídon. :)
Egy nagyon szép írásra leltem a Titok magyar nyelvű oldalán, a 6. pénteki történetet a Nárcisz Elvről, Jaroldeen Asplund Edwards-tól:
Többször is felhívott a lányom: „Anya, látnod kell a nárciszokat, mielőtt elvirágzanak." El akartam menni, de Lagunából Lake Arrowheadig két órát kellet volna vezetnem. Csak az oda-vissza útra ráment volna majdnem az egész nap – és az igazság az, hogy a következő hétig nem volt egyetlen szabad napom sem. Tovább»
Az alább olvasható nyereményemet elújságoltam a jóbarátaimnak is és Zsolti cimborám az alábbi "szösszenettel" reagált rá.
Írói vénája és fogalmazási stílus sokszor meglepett már, amik közül ezt most muszáj közzé tennem (az ő engdelmével), mert fergeteges lett. :)
Az Urban:Eve - a szerintem rendkívül igényes, színes, érdekes, nőies - oldaról a Fly Lady bejegyzésem kapcsán már írtam. Via, a blog szerkesztője - egy nagyon szimpatikus, vidám, közvetlen, kedves "boldoglány" - sokszor szervez nyereményjátékokat is itt. Január elején egy jópofa és eredeti játékban lehetett pályázni: Shewee-nek lehetett tok rajzot tervezni.
Tavaly, 2011. január 17-én indítottam a Derűlátó blogomat - egy éve. :)
Azóta 156 bejegyzést írtam és 78 hozzászólás érkezett rájuk.
Csak szeretném megköszönni Nektek - a blogger.hu "gépházának", a többi bloggernek, az olvasóknak, a barátaimnak... - hogy vagytok, hogy olvastok, támogattok, visszajeleztek.
Nem is meséltem:
2011. szeptember 24-én volt a Felsőfokon.hu 2. kick-off konferenciája Székesfehérvárott. ('kick-off' kezdőrugást jelent az amerikai futbalban és projektindító értekezletet jelent az mai irodai/céges kommunkációban.) Tovább»
Ezt a címet Melba adta egy blogbejegyzésének, melyben egy virtuális kávézó teraszára hívott mindenkit egy közös kávézásra, teázásra és kérte, hogy aki vele tart első körben meséljen magáról és arról, hogy szerinte mi szükséges a boldogsághoz. A kép, melyet feltett ehhez – lásd alább – valóban csendes-vidám beszélgetésre invitáló.

Így hát most itt ülünk, Melba, Bogyó, Remete és én, e kedves, csendes, már karácsonyi fényektől hangulatos kávézó kirakata előtt. Mellettünk hősugárzó, rajtunk színes polártakaró (amit a kávézó személyzete hozott ki direkt a számunkra), előttünk egy-egy csésze melange, tea - illetve én most chilis forrócsokit kértem - és miután ők már meséltek magukról, most rám néznek kíváncsian.
- Húh, Bogyó – reagálok a legutóbbi bejegyzésére – nem lehet könnyű. De Veled örülök a jóhírnek! -
- Köszönöm! – mosolyog vissza Bogyó.
- Ne térj el a tárgytól, mint Remete próbált! – nevet rám Melba – most Te jössz! –
- Hát – kezdem, bár tudom, hogy háttal nem illik mondatot kezdeni – mindenki szeret magáról beszélni, de mégis sokszor nehezen kezd bele.
Én egy vidám, közvetlen, 33 éves nő vagyok. Jelenleg növénytelepítésekkel, azok műszaki ellenőrzésével foglalkozom, nomeg a Miniatűr kertjeimmel amiket nagyon szeretek tervezni, készíteni és úgy tűnik kezd egyre ismertebbé válni.
Alapvetően Derűlátónak születtem - mostanra már egy cseppnyi 'dafke optimizmus' is társult mellé. Sokszor vannak vidám gondolataim és alapvetően optimista a hozzáállásom az élet dolgaihoz, így gondoltam ezt megosztom másokkal is, hogy akinek jó kedve van még jobb legyen, ha lehangolt, felderüljön, és, hogy erőt és derűt meríthessen itt - így született meg az első blogom, a Derűlátó. :)
Nagyon szeretem a természetet, az állatokat és a növényeket, ezért is lettem környezetmérnök, és, hogy majd állatvédelemmel is tudjak foglalkozni – meg mert örömmel tanulok máig is róluk – vadgazdamérnök. Aztán - mikor észrevettem, hogy ha egy kertet, parkot látok, azon gondolkodom, hogy mi a jó a kialakításában, vagy, hogy
én hogy terveztem volna meg, és mikor megláttam egy árvácskaágyást az jutott eszembe, hogy vajon hány tő lehet egy négyzetméteren - gondoltam ideje felvételiznem kertészmérnöknek is. Így aztán két éve erről is van oklevelem.
A környezet- és a vadgazdamérnökire Sopronba jártam, ahol az egészre a koronát az ottani diákhagyományok tették fel - erről egy legalább félórás monológban tudnék csak mesélni, talán majd egyszer erről is írok. Aki ismeri a Selmeci hagyományokat érteni fogja, hogy Firma vagyok, az alias nevem Duma.
És itt elérkeztem egy másik fontos tulajdonságomhoz: sokat beszélek. az általános iskolában sokszor volt bejegyzés az ellenőrzőmben, hogy „fecsegésével zavarta az órát”, „óra alatt padtársával beszélgetett”, stb. Ez azóta azért mérséklődött, de máig is elég bőbeszédű tudok lenni. Azért általában nem magamról beszélek, hanem inkább élményekről, tanult, hallott, tapasztalt dolgokról. És a beszélgetőpartnerem is mindig figyelem, ha látom, hogy ő is mondana, hozzáfűzne valamit és akkor rövidre zárom. Rajtatok még nem látom. – hunyorgok a Melbáékra – Hogy most ez rossz/közömbös/jó tulajdonság, döntse el mindenki maga és persze helyzetfüggő is. De, mint említettem, ez a korral mérséklődik, bár meg nem fog szűnni nálam soha. És azért az is igaz rám, hogy jó hallgatóság is vagyok. –
Itt szürcsölök egy kis forrócsokit és a többiek mosolygó, érdeklődő figyelmén felbuzdulva tovább folytatom.
– Ha már így belejöttem mesélek arról is, hogy nemcsak beszélni, de írni is nagyon szeretek. A blogjaim mellett cikkeket írok a Felsőfokon.hu-n, ahol a Természettudományi szakterület vezetője vagyok egyúttal. Szeretnék majd hivatásosan is cikkíró lenni, de addig is kiélem magam itt és a Felsőfokon, nomeg referenciának és gyakorlásnak is remek. Szeretnék majd regényt is írni: el is kezdtem egyet, ha meglesz úgyis kaptok belőle egy-egy dedikált példányt lányok! – mosolygok a Többiekre a csésze felett – Mondjuk azt már elmondhatom, hogy az Avonlea.hu oldalon meghirdetett fogalmazási versenyen Jane néni c. írásommal 3. lettem.
Hmm… jó bő lére eresztettem…–
- Nem baj, örömmel hallgatunk – mondja vidáman Melba – Eddig főként szakmai dolgokról meséltél. Hobbid van? –
- Nagyon szeretek olvasni, kirándulni, fényképezni és táncolni. Ebből rendszeres az az olvasás (most fejeztem be Fekete Istvántól a Téli Berek-et, amit minden télen elolvasom, nyáron meg a Tüskevárat) és a tánc: 3. éve járok a Creative dance tánciskolába, ahol nagyon megtaláltam nekem való stílust és társaságot, nagyon szeretem őket. Amúgy 4 éves koromtól mozgok – akkor művészi tornára jártam (még Bercik Sári néni is tanított) 9 évet, aztán néptáncoltam 5 évet (Tímár Sándor is volt tanárom), majd 7 évet jazzbalettoztam és onnan jöttem át a „Crea”-ba.
Jah, majd elfelejtettem, vannak ám állataim is: Soma, a 9 éves szálkás- és sima szőrű tacsikeverék – ő Anyumnál él. De nálam lakik Béla, a 33 éves ékszerteknős, Ouzo, a 7 éves mór teknős és Gombóc, a 15 éves hullámos papagájom. Nomeg persze növények is vannak szép számmal: orchideáik, afrikai ibolyák, karácsonyi kaktuszok, pompás kutyatej, mikulásvirág, vitorlavirág, kancsóka, citrom, mandarin, kávé, jázmin, avokádó, ananász és most vetettem el a kakaóbabjaim. –
- És a boldogságról neked mi a véleményed? – kérdezi Melba tőlem is.
– Bár írtad, hogy ne idézzünk máshonnan, de ide kívánkozik a mottóm: „A boldogság nem az, amikor nincsenek problémáink, hanem, mikor a problémáink dacára sem vagyunk hajlandóak boldogtalan lenni.”
A boldogság az, amire mindenki vágyik, mindenki boldog akar lenni és közben sokszor észre sem veszi, hogy mindene megvan hozzá.
Boldogság szeretni és szeretve lenni az által, akit szeretünk – és mindezt úgy, hogy ezt egymás felé a megfelelő szeretetnyelven ki is mutatjuk.
Boldogság az is, ha az ember megtalálja az élete célját – és azzal tud foglalkozni úgy, hogy közben akár az, akár más anyagi biztonságot is ad mellé – mert a materiális világban erre is szükség van.
Boldogság maga az egészség, hogy én és a szeretteim egészségesek testileg és lelkileg.
Boldogság az, amikor egyedül ülsz a Balaton partján egy langyos, szemerkélős őszi napon egy fűzfa tövében, hallgatod az esőcseppeket a leveleken, a hullámok csobbanását a köveken, a kacsák hápogását, miközben közben „csak úgy vagy” és csendesen mosolyogsz befelé.
De boldogság az is, mikor a barátokkal csokifondüzünk pl. egy Mikulásváró partin vagy a barátnőmmel beülünk szombat hajnalban reggelizni egy kellemes kávézóba.
De boldogság az a tudat is, hogy a rossz pillanatok sem tartanak örökké – most pl. én egy fontos és érzelmileg nagyon kimerítő folyamat közepén tartok, sok-sok hullámvölggyel és -heggyel, de tudom, hogy át- és végig kell élni, ahhoz, hogy több legyek és tovább léphessek az életemben.
De mindezeket az ember nem tudja boldogságként megélni, ha nem tudja értékelni.
Szóval – szerintem a boldogság az, ha az ember tudja, hogy miket értékelhet és ezekért hálás – Önmagának.
Üh… kihült közben a forrócsokim… :)
Sebaj, boldog vagyok, hogy Veletek lehet itt… :)
Köszönöm Melba! -
Én nagyon szeretem a keresztnevem, szép hangzású, ismert, de nem túl gyakori, lehet becézni egyénre szabottan, ráadásul szinte minden nyelvben megtalálható és még a jelentése is pozitív tulajdonságokról árulkodik.
A Katalin név görög eredetű, a görög Αικατερίνη (Aikateriné) név magyar változata. Jelentése nem egyértelmű: elterjedt nézetek szerint a görög καθαρός (katharosz) szóból származik, amelynek jelentése: „(mindig) tiszta”. Mások szerint a görög Αικατερίνη (Aeikatherina) névből ered, melynek jelentése: „nyilazó”, „biztosan célzó”. Van ahol egyiptomi eredetűnek vélik, ez alapján „korona” a jelentése. A magyarba feltehetően a német Katharina vagy a latin Catharina forma közvetítésével került.
A Katalin név olyan személyiséget sugall, aki rendkívül élvezi mások társaságát, szeret új arcokat megismerni, lételeme a változás, gyorsan vág az esze, kreatív és sokoldalú, szeret utazni. (ez mind igaz rám - bár a szerénységet kihagyták... ;) )
Becenevei: Kata, Katácska, Kati, Katika, Katinka, Kató, Katóka, Katus, Katuska, Katalinka, Katica, Katuci (Kitti: a Katalin angol becenevéből önállósult)
Én Kati vagyok, ez illik rám a legjobban és ezt is szeretem a legjobban a becézések közül.
A Katalin név nagyon sok nyelvterülten fellelhető:
- Kathleen, Kathryn, Kate, Katie: angol
- Karen: dán
- Karin: dán, svéd, norvég
- Kat(h)arina: német, svéd, norvég, holland alakváltozat
- Katerina: cseh
- Kateřina: szlovák
- Катилина (Katilina) és Екатерина (Jekatyerina): orosz
- Катрин: bolgár
- Katariina, Katarina: finn
- Catherine: francia
- Αικατερίνη: görög
- Ekaterine: grúz
- Catharina, Katrijn, Katelijne: holland
- Katarina: horvát, szerb
- Caitlín: ír
- Katrín: izlandi
- Catharina: latin
- Katarzyna : lengyel
- Caterina: olasz
- Catarina: portugál
- Catalina: spanyol
- كاترين: arab
- perzsa: کاترین
- héber: קתרין
- kínai: 凯瑟琳
- japán: キャサリン
- kóreai: 캐서린
- thai: แค ทเธอรี
- jiddis: קאַטערין
- tamil: கேதரின்
- telugu: కాథరిన్
(jól el lehet szórakozni a google fordítóval… :) )
A legismertebb ilyen nevű szent Alexandriai Szent Katalin, aki i.sz. 4. század környékén élt királyleány volt az egyiptomi Alexandriában. Műveltségével korán kitűnt társai közül. Amikor Maxentius császár (305 - 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin bátran a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény.
A legismertebb ilyen nevű szent Alexandriai Szent Katalin, aki i.sz. 4. század környékén élt királyleány volt az egyiptomi Alexandriában. Műveltségével korán kitűnt
társai közül. Amikor Maxentius császár (305 - 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin bátran a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. A császárnak tetszett Katalin okos beszéde, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Ámde Katalinunk ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét. A tudományukra hiú bölcsek azonban egymás után hajoltak meg Katalin érvelése előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit és utána fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust, s ezzel burkoltan a házasságot, azzal az ígérettel, hogy minden városban szobrot állíttat neki - Katalin egyértelműen visszautasította ezt. A visszautasításhoz nem szokott Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal verette meg ( nem épp a legjobb módja a lánykérésnek… - a szerk.). Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl: amikor a kíváncsi császárné eljött, hogy esetleges ellenfelét megnézze, rá és a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy végül a császárné kétszáz katonájával együtt keresztény lett.
Ekkor a császár halállal fenyegette meg Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet is a számára (ezért is ábrázolják sok képen szöges kocsikerékkel Alexandriai Szent Katalint). Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat és megvallotta, hogy ő is hisz benne már Katalin hatására. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
Ekkor a császár halállal kezdte fenyegetni Katalint. Készíttetett egy késekkel fölszerelt kerekekből álló kínzószerkezetet, ami félelmetes zajt keltett. Amikor meg akarták ölni, angyalok mentették meg és a széttört kerekek darabjai sok katona halálát okozták. A látványtól megrémült tömeg tiszteletet adott ,,a keresztények hatalmas Istenének'', s a császárné kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat és megvallotta, hogy hisz benne már Katalin hatására. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a testőrtiszttel és a kétszáz katonával együtt lefejeztette, s kiadta a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
A vesztőhelyen Katalin imádkozott, hogy mindazok, akik Isten szeretetéért megemlékeznek róla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjenek és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban és kapjanak bűnbocsánatot. (itt kikívánkozik belőlem az a megjegyzés, hogy nem éppen önzetlen felajánlás, hogy csak akkor kap az ember áldást, ha Őróla megemlékeznek… De amúgy ez gyakori vesztőhelyen tett kérés volt akkortájt az irodalmak szerint – a szerk.)
Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta. Ami ezután történt, az a legenda szerint nyilvánvalóvá tette, hogy Katalin kiragadtatott e földi világból: amikor feje lehullott, testéből nem vér,
hanem tej folyt. Majd angyalok jöttek, fölemelték a testét és elvitték, hogy a Sinai-hegyen temessék el.
Ennek tiszteletére és emlékére van a Szent Katalin kolostor a Sinai-félszigeten a Sinai hegy lábánál Egyiptomban. Az itt járó turistáknak lehetőségük van innen hajnalban teveháton felmenni a Sinai-hegy oldalába, hogy ott várják meg a napfelkeltét. Jártam ott, nagyszerű élmény volt. A Katalin kolostorban található egyébként elvileg a „égő csipkebokor” is, ami egyébként egy szederbokor… :)
Alexandriai Szent Katalin nagy hatással volt a utókorra is: a középkorban széles körben és nagyon bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért. Mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönben oly sokáig kínozták, és volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolják.
Mivel Katalin napja közvetlenül az adventi időszak előtt van, utána sem lakodalmakat, sem táncmulatságokat már nem tartottak, így még gyorsan tartottak egy Katalin-napi bált, ami máig is szokás több helyen.
Számos vidéken – volt, ahol csak a nőknek, volt, hogy csak a férfiaknak – dologtiltó napnak számított Katalin napja, régen a pásztorok ezen a napon hajtották ki utoljára a csordát.
Ehhez a naphoz férjjósló praktikák is kapcsolódnak. A hajadon leány hajnalban felállt a házuk udvarán levő dombra (szemétdombra is akár) és amelyik irányból kutyaugatást hallott, onnan várhatta a jövendőbelije érkezését.
Szokás Katalin napján a Katalin-gallyal, Katalin-ággal való jóslás is: valamely gyümölcsfa ágát vízbe tették és ha ez karácsonyig kivirágzott, a lány, aki az ágat vízbe tette, a hiedelem szerint a legközelebbi farsang idején „kézkérésre” számíthetott, de legalábbis a következő évre valószínűsíthető, hogy bekötik a fejét. Ennek „továbbfejlesztett” változata volt, mikor több ágat tettek a vízbe, mindegyiknek egy-egy férfinévvel és amelyik „neves” ág kivirágzott karácsonyra, olyan nevű fiatalember lett a babona szerint a lány jövendőbelije (arról nem szól semmi, hogy mi történt, ha több ág is kihajtott…). De a legények sem maradtak le hasonló célú jövendölési módszerrel: egyes vidékeken böjtöltek ezen a napon, hogy megálmodják a jövendőbelijüket.
A népi időjóslások között máig is ismert a „Ha Katalin locsog, karácsony kopog, ha Katalin kopog, karácsony locsog” előrejelzés. Ehhez kötődik az is, hogy ha „Katalinkor megáll a liba a jégen, akkor sáros, locsogós idő lesz Karácsonykor”. Mára (2011. 11. 25.) az időjós oldalak -2 C° és + 6 C° közötti hőmérsékletet prognosztizálnak, így az idei Karácsony ez alapján még lehet „kopogós”, talán még fehér is. (Ezt erősíti még, hogy a budapesti Millenáris taván reggel – ha nem is liba – de kacsák álltak a jégen… )
Ezzel a kimerítő névtörténettel és vonatkozó népszokásokkal kívánok boldog névnapot minden Katalinnak és névváltozatának, nomeg Magamnak is! :)

Mint azt egy régebbi bejegyzésemben újságoltam, meghívást kaptam a miniatűr kertjeimmel a Szegedi Füvészkertben 2011. ápr. 23-24. megrendezésre kerülő Kertészeti- és virágkiállításra.
A kiállítás nagyon jól sikerült. Nagyon sokan rácsodálkoztak a miniatűr kertjeimre, gratuláltak, vettek is belőlük. Bővebb élménybeszámolót és képeket a Miniatűr kert blogomon találhatsz erről. :)
A Füvészkertnek - kedves meghívásukért - pedig köszönetképpen ajándékba készítettem az alább látható, Falusi hangulatot idéző miniatűr kertet, melyről több és részletesebb képet szintén a Miniatűr kert oldalamon tudsz megnézni.

Kedves blogíró-társamtól, Gondolkodó lánytól kaptam az alábbi Diamond blogger dijat, amit ez úton is köszönök neki! :)

A díjátadás szabályai a következők:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
2.) Tedd ki a logót a blog-odra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd linkelni a blog-jukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
Ezek közül a 3., 4. és az 5. pont hiányzik még.
A 3. pont: Lássuk a hét dolgot rólam:
amikre büszke vagyok (sorrend nélkül):
1. Gyermekvasutas voltam. Azaz 2 évig úttörővasutas, aztán váltott a rendszer és még 2 évig gyermekvasutasként teljesítettem Hűvösvölgyben szolgálatot (2. csoportos voltam),
2. A Popdaráló 12. adásába játékos voltam (2008. júnus 7. – egy apró mássalhangzó hibán estem ki :) ) (http://videa.hu/videok/zene/popdaralo12-enek-rjTOJA94pE32uEFF),
3. Három diplomám van, okl. környezetmérnök, okl. kertészmérnök és vadgazdamérnök vagyok (mert minden érdekel, ami a természettel és annak védelmével kapcsolatos). Aki ismeri a selmeci hagyományokat: Sopronban az egyetemen a balek nevem Sellő volt, a Firma nevem Duma,
4. Megjelent egy írásom az MME Madártávlat c. magazinjában is (2005/4. szám),
5. Harmadik helyezést értem el a Váratlan utazás oldal fogalmazási versenyé
n 2006. novemberében ( http://avonlea.hu/hu/fans/contest )
6. Állat- és növénygondozási tanácsadó vagyok 2009. február óta a femina.hu internes női oldalon és 2010. ősz óta az Ötvenen túl portálon is.
7. Újra virágot hoz az egyik lepkeorchideám. :)
A 4. pont: a 7 másik oldal, akiknek továbbadom a díjat: Kávészünet, Gabi fotói, Dorange Decoration, Hibik, Pasifőz, Decoflor, Urban: Eve
Az 5. pont: Természetesen a díjról írok nekik. :)
Köszönöm még egyszer! :)
Egy kedves meghívást kaptam - én és a miniatűr kertjeim - a Szegedi Füvészkerttől a 2011. április 23-24-én tartandó Virágkiállítás és vásárukra. :)
A Szegedi Füvészkert kialakításának gondolata a kolozsvári Egyetem 1922-es Szegedre költözésekor merült fel, mikor a város 20 kh (kataszteri hold, 1 kh = 0,575464 ha) szántóföldet ajándékozott az Egyetemnek füvészkert létesítése céljából.
Az kert főként az oktatást szolgálta (és szolgálja máig is), ezért első körben didaktikai célú gyűjteményként alakították ki, így alakult ki itt többek közt a rózsakert, a sziklakert és a rendszertani gyűjtemén
y, mely később már társulásonkként mutatta be a növényeket. 
Ilyen növény a Füvészkert egyik fő látványossága, az indiai lótusz (Nelumbo nucifera - bal oldali képen) mely 1932-ben került ide és azóta is gyönyörűen virít itt minden év júliusában.
A másik különlegessége, a szecsuáni (dél kínai) ősfenyő (szép latin nevén Metasequoia glyptostroboides) - akit 1944-ig kihaltnak hittek - 1948 óta a Füvészkertben 5 szép példánnyal képviselteti magát.
A kert bejáratát képező díszes székely kaput 1992-ben állították.
Több érdekes programmal várják itt egész évben a látogatókat – Lótusz Ünnep, Föld Napja ünnep, Barkavadászat, Füvészkert táborok – és idén először rendezik meg a Kertészeti-, kertépítészeti- és virágkiállítást, ahol több kiál
lító közt velem és a miniatűr kertjeimmel is találkozhat(sz)!
Szegedi Füvészkert, 2011. április 23-24. Kertészeti-, kertépítészeti- és virágkiállítás! :)

Március 8. – Nemzetközi Nőnap, vagy Nők Napja.