Egy amerikai – akkor még egyetemi hallgató – Denis Hayes 1970. április 22-én indította el a mára már világméretű mozgalmat, a Föld Napját, amit azóta is minden évben ezen a napon tartanak. A mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet az ökológia válság jeleire, a bioszféra pusztulására, az ipari szennyezésre, a természet védelmére…
A kicsit szárazra sikerült első tavaszi hónap után végre itt az igazi szeszélyes április és vele az eső is. Már nagyon kellett, hogy az újra hajtó növények és a vetések „megkapják a magukét”. De jól jött a por- és virágpor allergiásoknak is.
És a hétvégére is esőt, sőt, országos esőt jósolnak a következő 4 napra.
Találtam egy nagyon szép verset erről, ami annyira megtetszett, hogy gondoltam itt is megosztom:
Eredetileg egy másik Tendzin Gyaco - ismertebb nevén a 14. Dalai Láma - idézetet szerettem volna ide feltenni, de megláttam ezt és olyan érzésem volt, hogy erre most valakinek (valakiknek) pont szüksége van. Ha így van, remélem ez segít!
A hóvirágról szólt a legelső bejegyzésem itt a Derűlátón, így természetes volt, hogy ő lesz az első a honos tavaszi virágokról szóló sorozatomban.
Mert mostmár itt van újra, feltartóztathatalanul tör előre a Tavasz, amit mi sem bizonyít jobban, hogy pár hete a kis mórteknősöm (Ouzo) már magától jön elő reggel a melegítő+UV-s lámpája alá (egész télen nekem kellett ébresztgetnem, hogy legyen szíves felkelni és enni valamit, most meg egy kis zabagép lett) :).
Egy nagyon szép írásra leltem a Titok magyar nyelvű oldalán, a 6. pénteki történetet a Nárcisz Elvről, Jaroldeen Asplund Edwards-tól:
Többször is felhívott a lányom: „Anya, látnod kell a nárciszokat, mielőtt elvirágzanak." El akartam menni, de Lagunából Lake Arrowheadig két órát kellet volna vezetnem. Csak az oda-vissza útra ráment volna majdnem az egész nap – és az igazság az, hogy a következő hétig nem volt egyetlen szabad napom sem. Tovább»
A tavasz első hónapjáról írtam már itt is és a Felsőfokon is. Viszont Márai szép és igaz írását nem lehet kihagyni e szép hónap dícséreténél:
Az előző bejegyzésemben a hófajtákat ismerhettük meg részletesebben. Megtudhattuk, hogy „ahány hó, annyi féle”, mert van újhó és régihó, vadhó és csonthó, kérgeshó, porhó... (nem, a halihó nem ide tartozik :) ).
De a hó, mint szó, valójában egy gyűjtő fogalom, hisz hónak hívjuk sok hópehely együttesét.
Ebben a részben a hópelyhek kutatásáról fogok írni.
Nagyon megfogott ez az idézet (amit sokan tévesen egy Oriah 'Hegyi Álmodó' indián tőrzsfőnöknek tulajdonítanak, valójában ő egy kanadai írónő).
Számomra az idézet mondanivalója, hogy nem az az érdekes, hogy mit csinálsz, hanem hogy ki vagy TE. Szereted-e annyira Magad, hogy csak Önmagadnak feleljél meg? Meg mered valósítani Önmagad és a Vágyaid?
Oriah Mountain Dreamer verse: Hívás (The Invitation)
„ Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy. Tovább»
Belelendültem a hópelyhekkel kapcsolatos kutatómunkába és találtam pár gyönyörű idézetet:
Esik hó! :) Végre! Most már talán igazi telünk lesz és nem olyan enyhe, 
esős, mint eddig.
Nagyon szeretem a havat és a hóesést! Olyan boldoggá tud tenni ez az egyszerű természeti jelenség, hogy van, hogy csak nézem és nem tudok betelni a havazás látványával - mint most is. :) Tovább»
Ezt a versemet 1994-ben (16 évesen) írtam és ezzel szeretnék Boldog, Derűs Karácsonyt kívánni Neked, Nektek! :)
Jóba Katalin: Karácsonyi cinke
Esik a hó, hull, nem fárad,
belepi a hegyet-tájat,
belepi az rétet, erdőt,
a zöldellő kicsi fenyőt.
Belepi a fenyőágat,
az ágak közt cinkék fáznak
s összebújva álmodoznak:
„Ó, de messze vagy meleg nyár…”
Varjú károg: „Hol van az már!”
De ők tovább reménykednek,
s közben egyre dideregnek,
szépet álmodnak: meleggel,
de hóval köszön rájuk a reggel.
Zúg a szél, mordul, hörög,
a sok fehér hó megpörög.
Ilyenkor ki nem mozdul senki se’,
de mégis? Ott egy széncinke!
Csipogva és ázva-fázva,
elindult egy „kiskamrába”:
a falu alatt a kertekbe’,
sok a cinke kedvence:
van ott szotyola és dió,
szalonnabőrön lengeni jó…
Azt hitte, hogy megtalálja,
de hó takarta el a tájat
és a sűrű hóesésben,
eltévedt a szerencsétlen.
Éhezve és tovább fázva,
rátalált egy kicsi házra,
de nem ért az etetőbe…
megdermedve hullt a földre.
Ám a rideg, hideg hó,
finom puha, porhanyó,
s bár nem ütötte meg magát,
de nem emelte fel szárnyát.
Fény vetődött ki a hóra:
lány az etetőbe magot szórva
vette a madarat észre
s felemelte tenyerébe.
Néhány pillanattal később
magához tért kis éhezőnk,
kandallóban lobog a tűz,
ami minden gondot elűz,
felébreszti cinegénket:
csipogva kér eleséget.
Kap is minden földi jót:
fényes magot, arany diót.
Egy-két nap s rendbejött,
a szobában röpködött:
vágyott már ki a mezőbe,
a szép havas kisfenyőre.
Tudta, ott kint hideg van,
de várnak rá a szabadban.
Jól tudta a lány is ezt,
(megszerette a kis énekest)
a szobába be nem zárja:
az ablakot sarkig tárja.
Jó idő volt, szikrázó hó,
a szárnyalás most nem bolyongó:
a szabadság mámorában
a cinke repült az otthonába.
Eltelt egy nap vagy kettő?
Szól a Karácsonyi csengő.
Az együttlét, boldogság Napján
Egymagában van az a leány,
bár lenne társaság, hol elvegyül,
de nem jó a Karácsony egyedül:
mióta nincs vele a madár
odaköltözött a magány:
a jóbarátja pár napja,
mint a cinke, elhagyta…
Itt az este: fény és álom,
De egy faluvégi házon
nem világít semmi más,
csak egy árva gyertyaszál.
Az ablakán kopogtatnak:
Talán Betlehemet hoznak?
Kitekint a lány: „Erre ki jár?”
A kertbe beragyog a holdsugár…
És a kertnek közepében
egy fenyő áll s a tövében
rigó fújja víg dalát,
s ott áll az elveszett barát.
S közöttük ott énekel még:
a mi kedves kis cinegénk.
(1994)
A minap a kezembe keveredett otthon egy régebben kapott fénymásolat, amin Grétsy László nyelvész (az 'Álljunk meg egy szóra!' c. régi műsorból lehet ismerős a neve) egyik leghíresebb - ha nem a leghíresebb - előadásrészlete szerepelt. Ezt szeretném megosztani, mert fergeteges! :)
"Helyzet:
Fiatal lány enyeleg fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Mihelyst a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú között a következő párbeszéd alakul ki:
- Baszod, mi?
- Á!
- Át akarsz baszni, mi?
- Ne basztass már! Basznám, baszod, de rábasztam: baszik baszni, baszd meg! Ez bebaszott! Ezt kibaszottul elbasztam! Bassza meg!
Magyarról magyarra :
- Lefeküdtél vele, mi?
- Á!
- Becsapsz, mi?
- Ne kínozz! Szívesen magamévá tenném, elhiheted, de kudarcot vallottam: nem hajlandó szeretkezni, az ördög vinné el! Ez aztán a váratlan fordulat!
Ugyancsak alaposan melléfogtam! A fene egye meg!
Nem vitás, a kis példa rendkívül élesen világít rá hétköznapi nyelvünk sorvadására, elszegényesedésére. Ugyanakkor nem tudok szabadulni egyfajta torz büszkeségtől sem: Lám, még nyomorában is milyen kifejező, milyen hajlékony a nyelvünk! Nem ismerek egyetlen nyelvet sem, amely ehhez hasonló bravúrra lenne képes: ugyanannak az alapszónak pusztán tizenháromféle ismétlésével (többé-kevésbé) értelmes mondat alakítható ki!
Külön fel szeretném hívni a figyelmet a ''baszik baszni'' fordulat rendkívüli finomságára. Ha például felcseréljük a szórendet, menten micsoda merőben más értelmet nyer a kifejezés! (''Baszik baszni'' = ''Nem hajlandó szeretkezni'', de ''Baszni baszik'' = ''Nemi életet él ugyan... '' és úgy folytatódhatna például: ''... csak épp nem énvelem...'' Micsoda különbség!)"
Milyen szép és gazdag a nyelvünk, még a "lájkolás", "soppingolás", "vágod?!" és hasonlók elterjedése mellett is. Azért remélem a satnyulása, "elamerikanizálódása" nem folytatódik.
De ezzel sokan egyet értenek - pl. ezért hozták létre a Szómagyarító oldalt is.
Azt mondod, látod és azt mondod, érted.
De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.
Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát,
De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.
Mert szemeddel mindig a távolt kutattad,
És a célokat mindig másoknak mutattad.
Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája
Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban.
Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,
Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.
Te magad változz, hogy a Titok Örök Fénye
Felragyogjon Benned és felébredjél végre.
Légy a csend mestere, bírd Tudatod szóra,
És a legmerészebb álmaid válnak valóra.
Müller Péter
“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)
