Március... hmmm... nagyon szeretem. Mert a tavasz kezdete, mert a szülinapom hónapja, mert üde, mert szép, mert március. :)
Március (ősi magyar nevén a Kikelet hava), az év harmadik hónapja, 31 napos a Gergely-naptár szerint.
Nevét a latin Martius hónapnévből eredeztetik, amit pedig Mars-ról, a háború római istenéről neveztek el. Rómában anno ez volt az évkezdő hónap. Az ókori Rómában szerencsehozó hónapnak is tartották, ezért ilyenkor kezdték meg a háborúkat is (szép kis „banda”, épp, hogy megkezdődik az év náluk és már háborúznak… - a szerk.)
A népi kalendárium még Böjtmás havának is hívja. Ez az elnevezés pedig arra utal, hogy március a böjt más-odik hónapja. A 18. századi nyelvújítók olvanos-nak keresztelték ezt a hónapot. (Nekem legjobban a Kikelet hava elnevezés tetszik) :)
Érdekesség, hogy március minden évben a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint az adott év novembere, valamint a „szabályos” (28 napos) februárja. :)
A márciust és vele együtt a tavaszt mindig mindenki várja. Végre újra zöldül, zendül a világ, bújnak elő a növények, virágok, egyre több madár fakad dalra…
Sok költőnket, írónkat is megihletett.
Álljon most itt egy szép és igaz írás Máriaitól, és régi kedvenc versem Áprily Lajostól:
Márai Sándor: Négy évszak/Március
"Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed, Március! Az influenzán át gázolunk feléd, a tél dögvészén, a sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilágon, kifújom magam és énekelni kezdek.
Ezt éneklem: üdvözöllek, Március! Időbe telik, amíg az ember megtanulja, hogy lehet örülni egy naptári adatnak is. Március külön évszak, semmi köze a télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül. Már nincs bál, még nincs uszoda. Még fűtünk, de már felöltjük délelőtt az átmeneti kabátot. Ez még nem a szerelem hónapja, mint a május, s már nem a szövődmények hónapja, mint a február. Nincs külön dallama, nincs nagy tétele. Ez a közzene.
Észreveszem, hogy néhány napja másként ébredek. Ilyesmit gondolok félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy: hátha, megpróbálom! Egy hét előtt még komoran hittem benne, hogy legokosabb, ha átadom magam végzetemnek, nem hívom fel, nem próbálom meg, belenyugszom. Közben történt valami. A külső világban még nincs nyoma. A természet, titkos műhelyeiben, még dolgozik új alkotásain, nem árulja el titkait, világraszóló újdonságait. A díszletek még téliek. Csak a fény más, mely a kopott díszletekre hull. Szemem dörzsölöm, dideregve nézek körül, boldogan ásítok, ezt gondolom: Isten neki, még egyszer!
Csak színe van és illata. Ez még nem a virágok parfümje, nem is az a meleg, állati földszag, amely néhány hét múlva, nedves erjedéssel, fehér és bódító gőzökkel fejfájást okoz és őrültségekre késztet. Kis, üde illat ez, olyan, mintha szellőztetnének. Szimatolva járok, meggyfabottal. A téli ruhákat még nem tanácsos kámforba tenni. A téli szerelmeket még nem tanácsos elfelejteni. Minderre szükség lehet még. De már ilyesmit gondolok: "Talpra, magyar!" Egyáltalán, márciusban mindig Petõfit olvasom, néha hangosan is. Dideregve és kíváncsian ülünk a fényben, az égre nézünk. Nem várunk semmi különösen jót. De örülünk, hogy kezdik."
Áprily Lajos: Március
A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.
Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.
Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.
Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?
(idegen szavak: evoe - újjongó örömkiáltás Dionüszosz isten ünnepén; dithyrambus – szimfónia; dactilus – időmértékes verselésben használt versláb)