Derűlátó

Mert a világban annyi szép dolog van!:)

Fáj...

Fáj.. és ki kell írnom magamból...

Derűlátó vagyok, de néha nekem is vannak szomorú élményeim, de ennyire - hála az égnek! - még nem volt.

A Vadasparkban született két kis üregi nyúl a múlt héten, akik - mivel az anyjuk nem foglalkozott velük - hozzám kerültek...

Tovább»

Pizsivonulás a Margit hídon

Derűlátó - pizsivonulás a Margit hídonKicsit megkésve írok erről a emlékezetes január 28-i, hideg szombat esti programomról, melyet a hozzám hasonlóan "lökött" barátnőimmel együtt találtunk ki és vittünk véghez:

pizsamában átvonultunk a Margit hídon. :)

Tovább»

Csőrike emlékére

Csőrike a rózsásfejű törpepapagájom.

Bár ez eredetileg egy vidám blog lenne, de sajnos egy héten belül ez a második bejegyzés, ami valakinek az elveszítéséről szól.

Mikor ma délután hazaértem Csőrikét a kalitkája aljában találtam élettelenül. Ő sem volt beteg, nem történt baleset, csak megöregedett. A rózsásfejű törpepapagájok átlag életkora 10 év - én kb. 9 éve kaptam úgy, hogy már van, vagy 8 éves - Csőri kb. 17 éves volt.

A nem túl eredeti Csőrike nevet nem én adtam neki, hanem a néni, akié volt, és akitől rokonok örökölték meg, ám nem bírták a hangját, ezért elajándékozták. Így került hozzám. Állítólag volt párja is, de ő még régebben elpusztult. Van, ahol szerelemmadárnak hívják őket,  mert társas madarak, de én tudtam, hogy már idős, és nem mertem venni mellé párt, hátha nem fogadja el, vagy ha egyszer Csőri 'elmegy' mi lesz a másik madárral. Nomeg elég volt egy nagy hangú madár nekem, hát még, ha ketten szövegeltek volna...

Mert hangja, az aztán volt neki! :) Aki valaha hallott már törpepapagáj rikácsolást, az nem felejti egyhamar. Rendkívül éles, fület bántó. De tud halkan, szinte kérőn csippantani is, vagy csak csendben figyelni azzal az okos kis fekete szemével, mikor az ember beszél hozzá.

Csőrike is ilyen volt. Nagyon éles, bántó hangja miatt nehezen lehetett néha elviselni, de mellette még egy ilyen kedves és kommunikatív madaram nem volt, mint ő. Mindig figyelt, mindig a hozzám közelebbi rúdra ugrált mikor látott. A rúdjai sem voltak ám akármilyenek: mikor megkaptam néztem, hogy valami furcsa a kalitkában, mígnem rájöttem, hogy nem volt ülőrúdja. Így kapott két fakanalat (aztán később egy rendes ülőrudat is azért, de a fakanalak maradtak).

Aranyos kismadár volt. Egyszer véletlenül, mikor cseréltem a vizét, nem csuktam be jól a kalit ajtaját és kirepült. Tett egy kört a fejem körül, aztán rászállt a vállamra. :) Kiderült, hogy régebben gyakran kiengedték. Onnantól kezdve, mikor úgy értem haza, kiengedtem és olyankor a vállamra telepedett és ott üldögélt (néha "megjelölte" a vállamat), és volt, hogy elbóbiskolt és a nyakamnak dölt. Máskor meg szövegelt, és az éles hangja nem esett jól két centire a fülemtől...

Sajnos később már romolhatott a szeme, mert egyre inkább a jobb oldalról nézett, illetve úgy fordult, hogy onnan lásson, és mikor kiengedtem valahogy már nem tudta jól felmérni a távolságot a vállamig és leesett (szerencsére nem lett baja). Így onnantól kezdve már nem mertem kiengedni, nehogy nagyobb baja legyen.

Nagyon igényelte a társaságot, ezért végül, mikor a hangja miatt külön szobába került, beállíttuk neki időzítő kapcsolót, hogy minden nap 4-től 8-ig égjen neki a lámpa (télen), és szóljon neki a rádió (télen-nyáron). :)

Persze azért ezen felül mikor csak tudtam beköszöntem hozzá, beszélgettem vele - de most így, hogy meghalt úgy érzem, hogy nem foglakoztam vele eleget. Rettenetesen bánt, hogy pl. elkezdtem neki felolvasni egy könyvből és nem folytattam, vagy, hogy néha csak pár percet szaladtam be hozzá, meséltem neki a napomról és már vitt a dolgom tovább és talán többet beszélhettem volna hozzá.

És ma este már nem fogadott csipogva...

Nagyon sajnálom. Igaz, befogadtam, mert nem volt hova tegyék; igaz, majd' kétszer annyi évet élt, mint egy átlag rózsásfejű; igaz, foglalkoztam vele, mikor csak tudtam - de úgy érzem nem eleget.

Te, Kedves Olvasó: mindig, mindig úgy viselkedj emberrel és állattal egyaránt, hogy ha ne 'adj Isten egyszer "elmegy", ne kelljen semmit sem sajnálod vele kapcsolatban!

Lehet, másnak "csak" egy papagáj volt, lehet, van aki túlzásnak tart egy nekrológot és talán az "időzített" rádiót is egy állatnak, de nekem fontos volt, és szerettem. És ha valakit szeretünk teljesen mindegy, hogy állat, növény vagy ember, az érzés és az elvesztése okozta fájdalom ugyanaz. Lehet, nem olyan mély és könnyebben feldolgozható, de az érzés ugyanaz.

Csőrit eltemettem a kertünk végében, pár hóvirágot ültettem fölé és épp egy gyertya ég mellettem az emlékére. És ezt az írást adom még ráadásnak.

Ásós Attila : Repülj kismadár (dalszöveg)

Meghalt egy szív, lehull egy kis csillag
Születik egy új, talán új reményt ad
Az éjjel véget ér, de az álom megmarad
Te is itt élsz a szívemben, bármilyen messze vagy.

Hajnali harmatcsepp várja már, hogy a napsugár rátalál
Érzi az élete véget ér, mégis boldog, hisz csak ezért élt
Könnyek közt mondtam el, nélkülem boldogabb leszel
Hiszen te szabadnak születtél, ne várj reám
A felhőkkel táncolj, repülj kismadár
Repülj kismadár, csak repülj kismadár

Hidd el nem én akartam így, az élet döntött helyettem
Csak arra kérlek én, bocsásd meg, hogyha tévedtem
S ha végre rádtalál egy szomorú pillanat
Emlékezz, hogy szabad vagy, ne várj reám
A felhőkkel táncolj, repülj kismadár, repülj kismadár.
Csak repülj, kismadár.

Hajnali harmatcsepp várja már, hogy a napsugár rátalál
Érzi az élete véget ér, mégis boldog, hisz csak ezért élt
Könnyek közt mondtam el, nélkülem boldogabb leszel
Hiszen te szabadnak születtél, ne várj reám
A felhőkkel táncolj, repülj kismadár
Repülj kismadár, csak repülj kismadár

Nagymamám emlékére

A Nagymamám múlt hét csütörtök reggel nem ébredt fel… Nem volt beteg, nem történt baleset, „csak” 91 éves volt...

A Nagymamám érdekes asszony volt, elég komoly és távolságtartó természettel, nomeg persze saját külön kis szokásokkal és merev nevelési nézetekkel, mint az ő korabeli nőknek. Az „ő korabeli” –  a Nagyim 1919-ben született.

Végig élt két világháborút, az '56-os eseményeket, a gyerekeit már a "régi" szellemben kellett nevelnie, és megérte, hogy bevezzék hozzá a kábelt a színes tévéjéhez és CD lejátszós rádiót kapott a lemezéhez. A mobiltelefont viszont - azt mondta - ő nem tud hívni, hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy olyan, mintha vidéki számot hívna.

Az ő ifjúkorában nem volt ildomos egy lánynak egyedül találkozgatni egy fiatalemberrel, így egyszer a Nagyim kísérte el a bártnőjét egy randevúra, a fiú pedig elhozta rá a barátját - a későbbi Nagypapámat (ő még születésem előtt meghalt).

Mivel Anyum egyedül nevelt, így gyerekkoromban Nagyi sokat vigyázott rám. Ha nyáron nála voltam, a legtöbbször a napon felállított nyugszékben kellett ülnöm „szem előtt”. De azért gyakran felmásztam kertjében álló hatalmas selyemfenyőre (tiszta gyanta voltam mindenhol utána) és a diófára, ami az unokák számára kialakított homokozó felett nyújtott árnyékot. De az utcán játszó gyerekekhez nem engedett ki, így csak a kerítésen belülről hallgattam őket, miközben a játék dömperemmel le-föl gurulgattam a házhoz vezető járda enyhe lejtőjén. És esténként egy hatalmas fém lavórban fürdetett, amihez a fa tüzelésű bojlerben melegítette a vizet.

Régi karácsony NagyivalÉs emlékszem arra is, hogy úgy általános elsős-másodikos koromban egyszer összetépte a Dörmögő Dömötöröm-et, mert azt olvastam tanulás helyett.

És reggelenként úgy ébresztett, hogy felkapcsolta a villanyt…

A reggelire főzött tejbegríze mindig kicsit sós volt, de nekem úgy ízlett a legjobban. Utána inni macikávét adott.

Ő volt a családi bejgli és rétes gyár Karácsonykor és Húsvétkor. És biztos sokat mond mindenkinek, hogy általában több volt bennük a töltelék, mint a tészta…

Félt a villámlástól – úgy tudom gyerekkorában egyszer a közelébe csapott be a 'ménkű', és azóta vihar közeledtével mindig kihúzta a tévét, telefont és a szobába behúzódva várta, hogy a zivatar kitombolja magát.

Az egyik szava járása – amire emlékszem – a „Mi a kakas?” volt, ha valamit meséltem neki és rácsodálkozott. :)

Az állatokat (és most konkrétan nem a kakas-ra, hanem a kutyára gondolok) - ahogy ő mondta - „szereti, de három lépés távolságból”. Ennek ellenére az előző tacsinkra, Vacakra sokszor ő vigyázott. De azért – ha messziről is – szerette, és mikor mi otthagytuk Nagyinál és Vacak szomorúan nyüszögve nézett utánunk a kertből, még láttam, hogy Nagyi lehajol hozzá és megsimogatja. És régebben volt pár kanárija is, akik gyakran töltötték meg énekükkel az egyszintes kis házat.

Mikor nála voltam néha felszöktem a ház padlására, ahova délutánonként besütött a nap (emlékszem mindig rejtett kincseket képzeltem oda, ahova a fénysugár esett).

Túra szakosztályos volt, és gyakran vitt magával – talán innen ered, hogy nagyon szeretek kirándulni. Sajnálta, hogy nem tudta végigjárni a kéktúrát…

A kertjében tavasszal hóvirág nyílt, a sufni mögött gyöngyvirág illatozott, hátul nyáron mindig érett málna.

Gyerekkoromban még volt Fóton egy kis szőlőnk és máig is élénken emlékszem a közös családi őszi szüretekre, és utána Nagyi kertjébe vittük a présbe a gyümölcsöt, ahonnan rögtön, frissiben ihattam a mustot a poharat a csap alá tartva.

És bármikor jártunk nála, mindig adni akart valamit, még ha az egy csokis nápolyi volt, amit előtte nap mástól kapott.

Jah, és róla lettem Katalin…

A Nagymamám múlt hét szerda este szépen elaludt és csütörtök reggel már nem ébredt fel… Nem volt beteg, nem történt baleset, „csak” 91 éves volt...

Van három lánya, 5 unokája, és – most már – 8 dédunokája. „Most már”, mert a természet és az élet mindig egyensúlyra törekszik, és néha hihetetlen módon mutatkozik meg – Nagyim elment 2011. január 27-én, hajnali 5:40-kor, és 6 órakkor megszületett az unokabátyámék 4. gyereke…

Nagyi és a család

HTML

Hello Kaland

"A boldogság nem az, amikor nincsenek problémáid, hanem, amikor a problémáid dacára sem vagy hajlandó boldogtalan lenni...."

 

Az oldalon szereplő írások - ha nem került egyéb szerző feltüntetésre - saját munkák, melyekkel kapcsolatban minden jog fenntartva.Ha bárhol máshol felhasználásra, másolásra kerül, kérem a szerző (Jóba Katalin) és a Derűlátó oldal feltüntetését.

Bemutatkozás

Üdvözöllek a blogomon!
A Derűlátó 2011. január 17-én indult és azért lett ez a neve, mert én ilyen vagyok.:) A barátaim gyakran kérdezgetnek ilyeneket, hogy "hogy csinálod, hogy mindig vidám vagy?" meg, hogy "honnan van ennyi energiád?". Ezeket már annyian és annyit kérdezték, gondoltam egy blogban is válaszolok.:)
Persze nekem is vannak jó és rossz napjaim is, de mindig meglátom a helyzetek jó oldalát - na jó, nem mindig, de ilyenkor dafke optimista vagyok, mert a mottóm (ahogy fent is olvashatod) "A boldogság nem az, amikor nincsenek problémáid, hanem amikor a problémáid dacára sem vagy hajlandó boldogtalan lenni..."
Légy hát Te is Derűlátó! :)
Kati :)

Feedek
Megosztás
HTML - szamlalo


free counters
Free counters
2012. 01. 19-tól

HTML