Földgömb

Egy amerikai – akkor még egyetemi hallgató – Denis Hayes 1970. április 22-én indította el a mára már világméretű mozgalmat, a Föld Napját, amit azóta is minden évben ezen a napon tartanak. A mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet az ökológia válság jeleire, a bioszféra pusztulására, az ipari szennyezésre, a természet védelmére…

A világszerte ismert Világ Természetvédelmi Alap (World Wide Fund for Nature), közismert nevén a WWF minden évben (idén 18. éve) elkészíti a már szakmailag is elismert és nagy jelentőségű Élő Bolygó jelentést a Föld aktuális „állapotáról”.

Sajnos az tavalyi és az idei is azt mutatja, hogy az ember továbbra sem tiszteli bolygóját, például „globális lábnyomunk 1966 óta megduplázódott, így jelenleg másfél Földnek megfelelő erőforrást használunk el, azaz bőven túlléptünk megengedett kereteinken. Ezt már a 2008-as adatok szerint is túlléptük, akkor 1,3 Földnek megfelelő

területet használtunk. FöldA jelenlegi 1,5-es adat, vagyis a növekedés nemcsak a lakosság egy főre jutó felhasználás-növekedésének köszönhető, hanem a népesség nagymértékű gyarapodásának is.”  Bővebben ezen a linken olvashatsz erről.

A Föld Napjáról és, hogy mit tehetsz te is személy szerint, hogy ez a fenti szám csökkenjen a Föld Napja Alapítvány oldalán olvashatsz.

Michael Ende: A sátánármányos-Parázsvarázs-Pokolilikőr-Puncspancs-Lódítóbódítóka c. könyvéből származik az alábbi idézet:

Puncsoknak puncsa,
halljad, amit kérek!
Pusztuló fáink
gyógyítsa élet!
Zöldítse lombjuk
szépség és épség,
ligetet, erdőt,
áldjon egészség!

Puncsoknak puncs,
halljad, amit kérek!
A „Kőszív-businesst”
rágja a féreg!
Részvénykötege ma sokat ér,
légyen holnapra
Klozetpapír!

Hallgass meg kérlek,
puncsoknak puncsa,
mert a kérésem
csöppet sem furcsa!
Teljesítsd gyorsan
fenntartás nélkül;
Holnapra kékülj,
Duna és Majna!
Tisztuljon habod
Elba és Rajna!
Gondod megoldva,
Volga és Moldva,
dúskáljon halban
a ma még bajban,
szennyben szenvedő
Vízivilág!

Puncsoknak pancsa,
lelkem parancsa:
pusztuljon szomjan,
kinek a mancsa
kutakat mérgez,
mert ilyen módon
profitot képez.
Ne igyon pezsgőt,
bort, sört, pálinkát,
érje be azzal,
mit maga zagyvált.

Pancspuncsos parázs,
hasson a varázs!
Kit fóka szőre,
Tigrisnek bőre,
Cethús, sok tonna,
vaddisznósörte,
dúsított eddig,
menjen mind tönkre,
Hagyja csak cserben
minden vevője!

Varázspuncs, hallga!
természet barma,
bölcs, avagy balga,
páratlan, páros,
hasznos, vagy káros,
élhessen békén
szülővidékén,
földön, víz mélyén,
szikla szegélyén,
senki ne marja,
ne is zavarja
a számtalan fajt.

Puncsoknak puncsa,
vágyaim kulcsa:
Álljon már helyre
évszakok rendje,
szmogok és gázok,
átkom reátok!

Pancsoknak puncsa,
tedd, amit kérek,
Azt, ki az égre
új lyukat tépett,
hogy profit hajrában
győztes legyen,
süljön rá bőre,
elevenen!

Hallgass meg engem,
puncsoknak pancsa, ki a népeket
összeugrasztja,
hogy fegyvert árulva
nőjjön a haszna,
fázzon rá mind!

Puncsoknak pancsa,
hajts szómra kérlek,
Tengerből tűnjön
Olajszenny, méreg,
Vize tisztuljon,
partja viruljon,
gyógyuljon benne
hal, kagyló, féreg!

Puncsoknak puncsa,
kérésem egy,
hol dús a haszon
más nép bőrére megy,
hol kódis népet
az ág is húz,
akit a dús nép
még meg is nyúz,
ne jusson gazdagnak
többé ily kegy!
hitelezőkre dőljön a hegy!

Puncsoknak pancsa,
teljesítsd vágyam,
atommű nem kell,
csak békés áram!
Termelje a szél s a jó öreg nap,
ettől majd rákot
senki sem kap!

Pancsoknak puncsa,
csak ennyit kérnék:
adni és venni
munka termékét
lehessen csak.
Kalmár jó árut
vigyen vásárra,
életnek, jognak
ne legyen ára!

Ha segítsz, puncspancs,
Nagy jótett vár rám,
Ne legyen kór több,
szűnjön a járvány!
Mi tegnap pestis volt,
Kolera, miazma,
Tudjuk ma hogy hívják,
Jól tudjuk, mi az ma!
Tűnjön a földről
a rossz nyavalya, ne is maradjon
híre-nyoma!

Pancsoknak puncsa,
halljad, mit kérek!
Bízzon csak bátran
a gyermeki lélek!
teljenek jól az ifjonti évek!
Épségben nőjön test és a lélek!

 

Tegyünk együtt ezért a csodálatos, sokszínű, kiismerhetetlen ismerősért, aki egyben erős és kíméletlen, de törékeny is. Rajta élünk, de vele együtt élhetünk csak!