tűzijátékRégi hagyomány az országban az augusztus 20-i tűzijáték, ami annyira természetes már, hogy nem is gondolunk bele, hogy mióta is ünneplünk ezzel a pirotechnikai elemmel.:)

A pirotechnika, mely a görög „pürosz” (tűz) és a „techne” (mesterség, szakértelem) szavakból származik, legközismertebb, leglátványosabb „végeredményű” ágazata a tűzijáték.

Valójában a teljes tevékenység kutatás, fejlesztés, gyártás, kereskedelem és szolgáltatás. Az egyik legrégebbi iparág, melynek fejlődése szorosan összekapcsolódik a feketelőpor feltalálásával (i. sz. 800 körül), alkalmazásával és gyártásával. A tevékenység hatósági engedélyhez kötött.

A kezdetek - mint sok másnál is - Kínába nyúlnak vissza, ahol már i. sz. 900 körül feketelőporral megtöltött bambuszrudakat gyújtottak meg, hogy ezzel űzték el az ártó szellemeket. Ekkor fedezték azt is fel, hogy nemcsak hasznos ez a robbantgatás (viszlát szellemek!:) ), hanem még látványos is. Így történt, hogy Kínában, a 12. században tartoták meg az első tűzijátékokat is.

A feljegyzések szerint Magyaroszágon először Mátyás király esküvőjén tartottak tűzijátékot 1476-ban, majd legközelebb Budavár visszafoglalását ünnepelték meg ezzel 1686-ban.

tűzijátékA 17. században már gazdagabb polgárok is tudtak rendezni tűzijátékokat - persze ritkaság számba ment még akkor.

Az első augusztus 20-i tűzijátékra 1927-ben került sor.

A második világháború után a tűzíjáték az országban állami monopóliummá vált és főként április 4-én szórakoztatták ezzel a népet. Ekkor került a Citadellához a Gellért szobor mellé a "kilövőpont" is. Az '56-os események után 10 éven át szünetelt a tűzijáték.

Aztán, 1966 óta hagyományosan minden évben gyönyörködhetünk ebben a szép látványosságban. :)

Ami nemcsak nekünk tetszik: egy 19.századi újságcikk az egyik fergeteges sikerű tűzijátékról így számolt be:

„Az ezer meg ezer csillagbul szőtt homlok díszítmény tündöklése, mintegy versenyezni látszott a mennybolt ragyogványaival, mely fölött középen tűz szökőkút fejlenge, nemzeti fehér, vörös, zöld csillagcseppeket égre föllövölve: a szegfű rakéták, melyek a magasban különös szépséggel terjesztették fűzérként csillagvirágaikat,.. bámulatos remekei voltak eme művészetnek."

 

Ennél szebben leírni nem is lehet... Oszlasson el minden ártó szellemet... :)

Nekem az "arany pálmafa" formájú tűzijáték a kedvencem.

 

Neked van kedvenc tűzijáték formád?

 

tűzijáték